"Az egészség nem csak a betegség hiányát,
hanem a testi-lelki, szellemi jólétünket is jelenti"
Mivel adott körülményeink csak lassan és nem feltétlen jó irányban fognak változni, nekünk kell változni és változtatni, elsősorban magunkon. A felkészülés során mindenekelőtt rendbe kell tenni gondolatainkat.
Fel kell hagyni az evéssel és el kell kezdeni a táplálkozást. Akkor, azt és annyit, amire szervezetünknek szüksége van. Ha ez nem sikerül, segítséget kell igénybe venni, és ezt nem szabad szégyellni. A legjobb módszer a kiváló minőségű tápanyagok bevitele a szervezetünkbe. A Herbalife személyreszabott intelligens táplálkozási program csúcsformába lendíti Önt és családját!
Fokozatosan és körültekintően be kell építeni a mozgást is, amihez szintén megfelelő segítséget kaphat tanácsadásom során. Ki kell alakítani a jó időbeosztást, hogy saját magára és az életét teljesebbé tévő programokra kellő időt tudjon fordítani.

Nem könnyű persze változtatni több évtizedes szokásainkon, hiszen ez nagy kihívást jelent. A saját magunk felett aratott győzelem épp ezért a legnagyobb győzelmek egyike. Akinek volt már ereje megtenni, tudja, milyen sikerélményt jelent ez! A szervezet mindezért nagyon hálás: már a legkisebb tehermentesítésre gyorsan javuló közérzettel válaszol. Az emberi szervezet önépítő, öngyógyító képességgel rendelkezik és a gyógyulás esélye mindig adott, ha biztosítjuk számára a lehetőséget.
A legjobb program is csak akkor ér valamit, ha a gyakorlatban megvalósul. A legfontosabb tehát az elhatározás, a fejben eldöntött szándék. Ha ez megvan, a többi már nem jelenthet akadályt.

A segítséget attól érdemes megszereznie, aki felé bizalommal van. Fontos tehát az előzetes tájékozódás. Olyan életmódváltási programot érdemes választania, mely a lehető legjobban illeszkedik a kialakult napi ritmusához és amelyre hosszú távon is mindvégig támaszkodhat.
Az ésszerű életmódváltás nem jár jelentős többletköltségekkel!
Mit tudok Önnek ajánlani?
- Közérzetének javítását, energiával való feltöltődést
- Egészséges testkontrollt, alakformálást
- Erősödést, izmosodást
- Sporttáplálkozást
- Szépségápolást
- Munkalehetőséget tanulás, gyes vagy nyugdíj mellett mellléktevékenységként vagy főtevékenységben
Hívjon most! Segítem Önt céljai elérésében !
Fülöp Mária

fulopmaria@eletmodvaltas.info.hu

06-20-824-5806

Kontrollálja testsúlyát - formálja át alakját!
Elmondom Önnek, hogy hogyan!
A személyreszabott ShapeWorks alakformáló programmal
lehetőség nyílik rá, hogy a gyermekektől az idősebb korosztályig
mindenki változtasson alakján.
Éhezés és koplalás nélkül!
Személyreszabott tanácsadással segítem, hívjon most!
KAPCSOLATFELVÉTEL

Herbalife Today Magazin letölthető mellékletei:
Egészsége értékes!
A kiegyensúlyozott táplálkozás
Útmutató a szív egészségéhez
Egészségesebb emésztőrendszer
Út az egészséges testsúlykontollhoz!
Ne gondoljon az évek múlására!
Őrizze meg egészségét idős korban is!
Tegyen wellness fogadalmat!
Igen, meg tudja csinálni!
Itt a nyár, ideje felvenni a tempót!
Élvezze a főzést!
Shake receptek
Képzelje el. hogy csúcsformában van!
Hívjon most! Segítem Önt céljai elérésében !
Fülöp Mária

fulopmaria@eletmodvaltas.info.hu

06-20-824-5806 |